Jump to content

zolilu

Members
  • Posts

    4
  • Joined

  • Last visited

Everything posted by zolilu

  1. zolilu

    OFF

    Ma terveztünk tekerni egy nagyot, Győrtől végig a Szigetközön, a szlovák oldalon vissza. Ládázás nem volt tervbe véve, úgyis megvan már az itt lévő ládák nagy része, meg főként nem ládászokkal kerekeztünk volna. A nagy mennyiségű eső miatt elhalasztottuk a túrát. Utólag (!) megnézve a com-os térképet vettem észre a héten a Szigetköz rajkai végén megjelen, 74 ládából álló trailt: DTC A szlovák határ mellett eddig is a legtöbb megtaláló már egy ideje szlovák, illetve szlovákiai magyar kesser . Rajka környékén idén már jelentek meg szlovákok által rejtett ládák, pl:Rajka ( A távol élőknek: Rajka illetve Dunakiliti lassan Pozsony elővárosának tekinthető a sok itt élő polgáruk miatt) A most megjelent trailt is a szomszédok rejtették. Helyismerettel rendelkezhetnek, mert a felső- Szigetköz legszebb és eléggé eldugott helyeire visznek el. Az ágrendszeren belül sok ládájuk csak kerékpárral, gyalog, vagy vízi járművel közelíthető meg. A ládáik leírása, ellentétben sok ,a határ túloldalán megjelent ládával legalább angol nyelvü, igaz elég szűk és általános. Valamennyire ismerve a szokásaikat, meg se lepődtem, hogy fényképeket se a ládaoldalra, se a logokhoz nem igazán mellékelnek. Mivel eddig kivétel nélkül az összes megtalálásuk logja szlovák nyelven íródott, ezért a logokból se nagyon tudunk meg többet a rejtésről. Örömmel fogadtam, hogy a Szigetköz, általam nagyon szeretett, és sűrűn látogattott részén ennyi új láda jelent meg. Gondom se a most megjelent ládákkal, illetve ládaoldalakkal van. Mi lesz, ha látva a logokat a legközelebbi rejtéseiket már teljesen szlovákul, az általuk megszokott módon adják be. Milyen lépéseket lehet tenni, hogy legalább az országhatárunkon belül valami "emberi" nyelven jelenjenek meg a ládák, mindenki örömére?
  2. Ha még nincs az utolsó (50.) érmének gazdája, akkor szeretném, ha az enyém lenne. zolilu
  3. okt. 31.-én hétfőn( de szabadnap)tervezünk egy tekerést Burgenlandban, végig a B22-es kerékpárút mellett. Van itt 26 RobAnNik-os láda, szinte egy mini-trail.Útvonal Ha valakit Győr környékéről érdekelne egy ládázással egybekötött tekerés, jelezze. Kocsiban van még egy hely a kessernek + 1 a kerékpárnak.
  4. Kösz a fordítást, bár az én telefonom (Motorola Defy) kivételesen nem támogatja a magyar nyelvet:-) A c:geo különben nagyon profi program, nekem a navigálásnál is nagyon pontos. Gondolkodtam a gyári program kipróbálásában is, de sok jót még nem hallottam róla.
×
×
  • Create New...